Viharsarok Kupa és Családi nap

sárkányhajózás

Klubunk nagy hagyományokkal rendelkező versenye, a Viharsarok Kupa története során sok mindent megélt: rendeztük a hőskorban „barna termálvizű” medencében, télen sátor alatt, nyáron, tavasszal szabad ég alatt. Az utóbbiak esetében nem egyszer előfordult, hogy az időjárás nem volt kegyes hozzánk, jött a hideg, az eső… Miként most sem igazán tavaszias körülmények fogadták a 14 klubot képviselő mintegy két és félszáz úszót.

Ám az is tény, a szombati úszóversenyt nagyobb eső nélkül megúsztuk. Délig még úgy, ahogy sütött a nap, utána csepegett az eső, de szerencsére nem szakadt le az ég, az Árpád fürdőben. Nem kellett leállni villámlás miatt sem. A levegő hőmérséklete 20 fok körüli volt, ami még elfogadható.

„A versenyen ráindítással rajtoltak a fiatalok, így pörgettük fel — foglalta össze a nap eseményeit Lázár Olga edzőnk, egyben a versenybíróság elnöke. — Tervezett idő előtt be is fejeztük az eseményt. Tartottunk attól, hogy a vihar miatt kényszer szünetet kell tartani, de szerencsére ez elmaradt.”

A hét végi eseményen, a 42. alkalommal megrendezett Viharsarok Kupán egyébként négy külföldi, román és bosnyák klub, valamint tíz haza csapat képviselte magát. A fiatalok közül sokan szintet úsztak a nyári korosztályos bajnokságra, megdöntve az eddigi legjobb eredményeiket. A verseny végén minden korosztály legeredményesebb versenyzője különdíjban részesült.

A kezdetektől fogva a Viharsarok Kupa egyben a klubok közötti pontverseny is, vagyis a legtöbb pontot gyűjtő egyesület őrizheti egy évig a vándorkupát. Az idei eseményen klubunk volt a legeredményesebb a 604 pontjával, megelőzve a bosnyák PK Sport Sarajevo (308) és a Gyulai Várfürdő csapatait (214). A további sorrend: 4. CSM Arad (román) 175, 5. Crisul Oradea (román) 170, 6. Mohácsi Torna Egylet 123, 7. Tótkomlósi ÚE 117, 8. Triton Sport Egyesület, Gyula 111, 9. Orosháza ÚE 35, 10. Invictus ÚVSC, Szolnok 30, 11. Delfin Temesvár (román) 18, 12. Herpály SE, Berettyóújfalú 14, 13. Gyomaendrődi Delfin 11, 14. Dunaharaszti MTK 9.

Készült egy egyéni rangsor is, amelyet a fiúknál Arányi Norbert nyert meg (654 pont), a bosnyák Feda Omerbegovic (466) és a tritonos Nagy Roland (547) előtt. A lányoknál a dobogós sorrend: első a bosnyák Nejra Bujak 599), őt követi két csabai, Szabó Orsolya (623) és Provosinszki Noémi (520).

Ugyancsak érdekes színfoltja volt az idei eseménynek, hogy a verseny végeztével Családi napot tartott klubunk az uszoda mögötti részen. A szülők már déltől bográcsban készítették a finomabbnál finomabb ételeket. Szabadon lehetet szedni mindegyikből, kinek melyik tetszett. Nagy volt a választék, volt marhapörkölt, krumplipaprikás, sertéspörkölt, milánói és babgulyás. És a desszert sem maradhatott el: nagyon sok féle süteményből lehetett válogatni.

Gyerekek számára volt sárkányhajózás, ugrálóvár, foci, lábtengó, valamint röplabdajátékokat szerveztek. Ezt a rendezvényt azonban este fél nyolc körül már a villámlás és eső szakította félbe. Ettől függetlenül remek hangulatban telt el a délelőtti verseny, no és a délutáni Családi nap is.

Végül pedig álljon itt a nap hőseinek, az érmet szerzett békéscsabai versenyzők névsora: Ancsin Zsófia, Andrej Bálint, Arányi Norbert, Asztalos Antónia, Balázs Krisztián, Balog Lora, Czégény Roland, Csanádi Virág, Csendes Eszter, Dér Máté, Forgó Luca, Gulyás Fanni, Horváth Balázs, Horváth Szabolcs, Károlyi Zsófia, Kovács Balázs, Kovács Martin Mór, Matejdesz Máté, Nagy-Benedek Olivér, Nagy Dominik Donát, Ombodi Nándor, Petróczki Zsombor, Petrovszki Rézi, Provosinszki Noémi, Reisz Dániel, Reisz Nándor, Sipaki Csenge, Szabó János, Szabó Orsolya, Szabó Simon, Szász Anna, Szász Máté, Szűts Bojána, Tóth Péter, Zsilinszki Orsolya.

A részletes jegyzőkönyv innen tölthető le:

0513_viharsarok_kupa_jegyzokonyv_2017.pdf

Címlapképünkön: nagy élmény volt fiatal úszóinknak a verseny utáni sárkányhajózás a Családi napon