Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhelyen párbajozott az utánpótlás

kép

A hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont a hét végén a Jövő bajnokai régiós párbajversenyének, amelyen a Békés megyei úszóklubok kiemelt utánpótláskorú versenyzői is rajtkőre léptek.

A 2003—2005 között született fiúk és leányok nagy próbatétel előtt álltak, különösen a békéscsabai versenyzők, akik az Árpád fürdő téliesítése (sátorállítás) miatt rendszertelenül, nem a megszokott formában tudnak készülni ezekben a napokban. Ettől függetlenül minden Békés megyei tizenéves dicsérhető, hiszen remekül helyt álltak a hódmezővásárhelyi viadalon.

Ügyes csabai fiatalok, technikai hiányosságok

Andrej Bálint edzőjével, Hajdúné Tóth Gabriellával

Három napon át a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont az országos delfin bajnokságnak, amelyen három évjáratnak, a 2007-es születésű leányoknak és a 2006-, 2007-es születésű fiúknak rendezték meg a bajnoki futamokat.

Sokán máris szintidőt úsztak a hódmezővásárhelyi Tavaszvárón

Címlapképünkön a két dobogós helyezést elért Asztalos Antónia látható, aki csapatunk egyik legfiatalabbjaként indult a hódmezővásárhelyi viadalon

Idén is megtartották Hódmezővásárhelyen a Gyarmati Dezső Sportuszodában a Tavaszváró nyílt nemzetközi úszóversenyt, amelyen — annak ellenére, hogy sokan betegség miatt nem vehettek részt az eseményen — egyesületünk mégis népes létszámmal képviseltette magát.

Csabai éremdömping az év első versenyén

Nagy Dominik Donát

Széles utánpótlásunk számára az elmúlt hét vége volt az első idei erőfelmérő: népes küldöttséggel képviseltette magát klubunk Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában megrendezett TYR Kupa viadalon.

A nyolcadik alkalommal kiírt TYR Kupán 22 egyesület mintegy 330 fiatalja állt rajtkőre a két nap során, köztük a Békéscsabai Előre Úszó Klub 29 utánpótlás korú sportolója. Békés megyét a mieinken kívül a Gyulai Várfürdő, a Triton SE Gyula, a Triton SE Békés, az Orosházi ÚE képviselte, a nemzetközi rangot pedig szerb és román versenyzők biztosították.

Oldalak