szarajevo

Sítalpon a csapat, majd következhet a vizes tréning

edzés boszniában

Amíg a legkisebbek a békéscsabai Árpád fürdőben a diákolimpia Békés megyei döntőjében viaskodtak, addig a „nagyok” edzőtáborban készülnek a tavaszi-nyári versenyszezonra. Mégpedig Szarvas János edző vezetésével — Boszniában.

Úszóink Szarajevóban síeléssel egybekötött edzőtáborban készülnek az idei kihívásokra, köszönhetően az ott működő úszó egyesülettel kialakított jó kapcsolatnak. Évről évre több versenyükön vettünk részt, és ők is viszonozták a látogatást a klubunk által rendezett nemzetközi versenyünkön.

A fiú összesített éremtáblán első lett klubunk, a két nem összevont versenyében harmadik

szarejóvi csoportkép

Az elmúlt hét végén a boszniai Szarajevóban járt klubunk legnagyobbakból álló csoportja, akik egy hat nemzetet felvonultató eseményen léptek rajtkőre. A viadalon 27 egyesület több mint háromszáz versenyzője, 1200 rajtot teljesített a két nap során.

Szarajevóban jártak, több mint ötven érmet gyűjtöttek

Hat fiú és három leány versenyzővel kelt útra a hét végén Szarvas János edző, hogy a bosznia-hercegovinai Szarajevóban rajtkőre lépjenek egy nagyszabású nemzetközi versenyen.

Az eseményen hat nemzet, 30 egyesületének mintegy 400 sportolója rajtolt el, összesen 1400 rajtot jegyeztek a két nap alatt.