békés

A békési Körösön siklottak úszóink

Pankotai Gábor világbajnokkal a sárkányhajón

Amióta telente sátor áll a békéscsabai Árpád fürdő fölött, egy évben két alkalommal, a tavaszi sátorbontáskor, illetve az őszi állításkor, jelentős gondot okoz klubunk életében az edzések megtartása, illetve a gyerekek foglalkoztatása. Az idei esztendő bizonyos szinten azonban inkább a „sikeres edzéskihagyások” között szerepel.

Bár valamennyi vizes edzésre azért sor kerül ezekben a napokban is, ám több, az úszótréningektől eltérő programot is szerveztünk a gyerekeknek, sőt, a felnőtteknek, szülőknek is.

Az első felmérő A Jövő Bajnokainak

A békési 25 méteres fedett uszoda adott otthont a Jövő Bajnokai program idei első felmérőjének január 9-én, amelyre Békés, Csongrád és Bács Kis-kun megyéből a kiválogatott negyven fiatal utánpótláskorú versenyzőt várták a szervezők.

Az első felmérőn a Dél-alföldi válogatott minden tagjának 200 méteres vegyes úszásban és a saját versenyszámának 50 méterén kellett bizonyítania. Ám mielőtt a vízbe csobbantak volna, orvosi vizsgálaton estek át, amelyen többek között megmérték a vérnyomásukat, a súlyukat, testmagasságukat, testzsírtömegüket, pulzusukat…