Szentesi Szabolcs

Születési idő: 
1979, szeptember 18

Az ezredforduló környékén az elsősorban hátúszóként ismert Szentesi Szabolcs volt klubunk zászlóshajója, aki a felnőtt és utánpótlás országos bajnokságokon összesen 11 alkalommal állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

Hétéves voltam, amikor az uszodába kerültem, és Zahoránné Marika néni kezei alatt sajátítottam el az úszás tudományát — mondta elöljáróban a ma már csak ritkán uszodalátogató Szentesi Szabolcs. — A József Attila Általános Iskola atlétikai osztályába jártam, amikor számunkra is megkezdődött az úszásoktatás a szomszédos Szabó Pál Téri Általános Iskola tanmedencéjében. Már a tanfolyam vége felé jártunk, amikor az akkori vezetőedző, Kovács Ottó végignézte a társaságot, és látva mozgásomat, rábeszélt, hogy járjak le a klub edzéseire. Úgy is tettem, Gábor Edit keze alatt kezdtem meg az edzéseket. Ahogy fejlődtem és nőttem, átkerültem Fodor Ági, majd Kovács Ottó csoportjába, végül itt teljesedtem ki. Egészen a főiskolai tanulmányaim megkezdéséig, 2000-ig Békéscsabán úsztam, az utolsó években pedig a szegedi klubban folytattam.

Mit adott neked a klub a több mint egy évtizede tagságod alatt?

Sok élményt és rengeteg barátságot, amiket a mai napig sok esetben ápolok. Nagyon jó és sok alakalommal szoros kapcsolatot. Nem beszélve azokról a külföldi utakról, versenyekről, amelyek emlékezetesek maradnak örökké.

Melyik eredményeidre vagy a legbüszkébb?

Az összes korosztály, a felnőttel együtt figyelembe véve tizenegyszeres magyar bajnok vagyok. De hasonlóan kiemelkedő eredménynek számít, amikor 1998-ban a svédországi Malmőben a világkupán ötödik lettem 200 méter háton. Háromszor adatott meg számomra, hogy részt vehettem az ifjúsági Európa-bajnokságon 1995-97 között. Mindháromszor az ötödik helyen végeztem, ugyancsak a 200 méteres hátúszásban, sorrendben: Genfben, Koppenhágában, Glasgowban. De számtalan más nagyszabású versenyen képviseltem a magyar válogatottat, így rajtkőre léptem az Arena Grand Prix olaszországi sorozatán, ahol bronzérmes voltam 200 háton.

Sportágad befejezése után nem vonzott az edzői pálya?

Mivel testnevelés-rekreáció szakon végeztem a Szegedi Egyetemen, ahol mellette úszó-, és röplabdaedzői oklevelet is kaptam, kipróbáltam magam Makón, mint edző. Volt is egy tanítványom, aki az országos korosztályos bajnokságon bronzérmes lett.

Mégis alaposan elkanyarodtál az uszodától.

Valóban, most már nyolc éve tűzoltó vagyok. Szegeden ismerkedtem meg a pályával, ma már, és immár két és fél éve Kecskeméten élek, ahol a Bács Kis Kun megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség Hatósági Osztályán vagyok tűzoltó főhadnagy. Itt a megelőzéssel foglalkozom.

Itt is értél el sportsikereket.

Részt vehettem a Tűzoltó világjátékokon 2008-ban, ahol úszásban ezüstérmes lettem, de további két sportágba is „kirándultam” és sokak meglepetésére dartsban és sárkányhajózásban is ezüstérmes lettem.

 

Szentesi Szabolcs kiemelkedő eredményei:

1998: Malmői világkupán 5. hely 200 méter háton Ifjúsági Európa-bajnokság 1995-97 között 200 m háton 3x5. helyezés

Arena Grand Prix Olaszország 3. helyezés 200 háton

Felnőtt magyar bajnokságok. 1996: 3. helyezés 200 m háton

1997: 1. helyezés 200 m háton

1998: 2. helyezés 200 m háton

1999: 2. helyezés 100 m háton; 1. helyezés 200 m háton

2000: 2. helyezés 200 m háton

2001: 3. helyezés 100 m háton

Rövidpályás országos bajnokság, 1. helyezés 200 háton

Az országos ifjúsági bajnokságokon 1996-1997-ben 100 m és 200 m háton négy alkalommal magyar bajnoki cím