Sokán máris szintidőt úsztak a hódmezővásárhelyi Tavaszvárón

Címlapképünkön a két dobogós helyezést elért Asztalos Antónia látható, aki csapatunk egyik legfiatalabbjaként indult a hódmezővásárhelyi viadalon

Idén is megtartották Hódmezővásárhelyen a Gyarmati Dezső Sportuszodában a Tavaszváró nyílt nemzetközi úszóversenyt, amelyen — annak ellenére, hogy sokan betegség miatt nem vehettek részt az eseményen — egyesületünk mégis népes létszámmal képviseltette magát.

Négy nemzet vonultatta föl legjobbjait — több román, valamint svéd és szerb egyesület —, összesen 41 egyesületet képviselve. A kétnapos viadal mindkét napján 12 órán keresztül zajlottak a futamok, vasárnap például reggel 9 órától már rajtkövön voltak az úszók, és 18 óra után kezdődött az utolsó versenyszám. Érthető volt a nagy versenyzési kedv, hiszen a nyári korosztályos országos bajnokságokra mindenkinek új szinteket kell teljesíteni, ezért nagyon sokan vállalták a megmérettetést. Klubunk 47 versenyző nevezését adta le, összesen 195 alkalommal álltak rajtkőre fiataljaink. De maradjunk még az elképesztő indulói létszámnál: összesen csaknem hétszáz versenyző mérte össze tudását, és a két nap alatt közel négyezer rajtot regisztrálhattunk.

„Ettől függetlenül a szervezők flottul és nagyon jó ütemben pörgették a versenyt, összességében jól szervezett volt, de nagyon hosszú” — tudtuk meg Lázár Olga edzőtől. — „Sikeres verseny volt számunkra, jó eredményeket úsztak a gyerekek. Több békéscsabai érem is született. Sajnos, több versenyzőnk influenzás betegség miatt nem indulhatott. Bár sokan elfáradtak a viadal-sorozat végére, de még így is, a vasárnap este 18 óra után kezdődött versenyszámban is egyéni rekordokat úsztak a mieink.”

Mint a legtöbb eseményen, ezúttal is számolták a pontversenyt, amelyet a BVSC-Zugló klubja nyert meg 137625 ponttal, megelőzve a Szegedi Úszó Egyletet (91872) és a Kőbánya Sport Clubot (88334). A legjobb megyeiként a Békéscsabai Előre Úszó Klub a hatodik helyen zárt 52166 ponttal. Békés megyéből a Gyulai Várfürdő a 11. (38968), a Tótkomlósi ÚE a 16. (29085), az Orosházi ÚE a 28. (7557), a Szarvasi Úszó, Vízilabda Sport Egyesület a 38. (2206) helyen végzett.

Küldöttségünk mérlege: egy arany-, öt ezüst- és nyolc bronzérem. Az első helyet Kovács Balázs érte el a 100 méteres gyorsúszásban. Horváth Balázs négy számban „úszott fel” a dobogóra a két nap során. Összesen nyolc versenyzőnk szerzett valamilyen veretű érmet Hódmezővásárhelyen.

Klubunk dobogósai. Asztalos Antónia (2008). 100 m gyors: 2. hely, 1:31,58. 100 m mell: 3. hely, 1:55,27 perc.

Hajtman Tamás (1996-ban született). 100 m pillangó: 3. hely, 58,04 másodperc.

Horváth Balázs (2003). 50 m pillangó: 2. hely, 29,66. 100 m pillangó: 3. hely, 1:03,89. 200 m pillangó: 3. hely, 2:19,41. 200 m vegyes úszás: 3. hely, 2:27,23.

Kovács Balázs (2005). 100 m gyors: 1. hely, 1:10,19. 100 m pillangó: 2. hely, 1:21,75. 100 m hát: 2. hely, 1:21,60.

Nagy Noémi (1999). 50 m gyors: 2. hely, 28,43.

Nagy Patrik (2006). 200 m mell: 3. hely, 3:17,19.

Petróczki Zsombor (2008). 100 m pillangó: 3. hely, 1:50,88.

Szász Anna (2005). 50 m hát: 3. hely, 39,27.

Címlapképünkön a két dobogós helyezést elért Asztalos Antónia látható, aki csapatunk egyik legfiatalabbjaként indult a hódmezővásárhelyi viadalon