Sok gyerek „érmes” örömmel hagyta el az Árpád fürdőt a Nyuszi Kupa után

érem és vásárlási kedvezmény

Idén is nagy jelentőséggel bíró eseménynek bizonyult az utánpótlás számára kiírt Nyuszi Kupa úszóverseny, amely egyben a 2019. évi megyebajnokság első fordulója volt. Tíz klub vonultatta föl 6-15 éves fiataljait, összesen 230 úszó állt kőre, akik 460 rajtot teljesítettek a békéscsabai Árpád fürdőben.

A korábbi éveknek megfelelően ezúttal is két részben bonyolította le a rendező egyesületünk, a Békéscsabai Előre Úszó Klub az eseményt: délelőtt a 11-15 évesek, délután pedig a fiatalabbak mérték össze tudásukat a Békés Takarék által is támogatott Nyuszi Kupán. Miután elektromos időméréssel zajlott a viadal, a szokásnak megfelelően a bajnokságokon való induláshoz szükséges szintidőket is teljesíthettek a fiatalok.

— Méghozzá nagyon sok gyereknek sikerült is a szintidő — tudtuk meg Lázár Olga edzőtől, a versenybíróság elnökétől. — Sőt, kiírtunk egy 400 méteres uszonyos gyorsúszást is, hiszen mostanában a rokon sportágban is jeleskednek klubunk tagjai közül jó néhányan. Ez jó felkészülési lehetőség számukra, különösen Horváth Balázsnak, aki ezzel hangolhat a májusi, kecskeméti országos bajnokságra, ahol végleg kivívhatja helyét az ifjúsági világbajnoki csapatba kerülésre. Ahol nem mellesleg, jelenleg is az első számú jelölt, miután korábban nem talált legyőzőre a hazai vizeken ebben a számban.

Minden évben számtalan első versenyzős fiatallal is találkozunk a Nyuszi Kupán, miként most is több olyan gyerkőc akadt, aki élete első versenyén mutathatta meg, mire jutott az elmúlt hónapokban, évben. Kedves színfoltja volt az eseménynek, amikor az egyik hatéves kisgyerek az elkészülni vezényszóra felállt a rajtkőre, majd a startot jelző dudaszóra megfordult, és nem a vízbe, hanem a mögötte álló edzője nyakába ugrott.

— Érthető volt a megilletődöttségük, hiszen az első szárnypróbálgatásuk volt az Árpád fürdőben zajló verseny — fűzte hozzá Lázár Olga. — Eddig csak a belvárosi uszodát ismerték, ott még rajtkő sincs, de egyáltalán nem tudták, milyen is egy verseny, mekkora az ötvenes medence, amelyen ráadásul még sátor is van. Ám valahol el kell kezdeniük…

A két részben megtartott viadal hosszúra nyúlt, hét-nyolc órás volt, ám ez inkább az edzőknek, a versenybíróknak tűnhetett monstre eseménynek, ugyanis a „kicsiknek” és „nagyoknak” csupán három-négy órát vett igénybe a „történés”. Ám minden versenyző elégedetten térhetett haza, különösen azok, akik dobogós helyezést is elértek, ugyanis a Diapolo jóvoltából kedvezményes vásárlási lehetőséghez szükséges bónt is nyertek. Sőt, akadt több olyan fiatal, aki élete első érmét zsebelhette be a Nyuszi Kupán, akik érthetően még nagyobb örömmel hagyták el az Árpád fürdőt ezen a napon.

A Nyuszi Kupa jegyzőkönyve itt.pdf olvasható.

Címlapképükön: egy érem, amihez Diapolo vásárlási kedvezmény is járult