Senki sem kapott virgácsot, sőt...

díjazottak

A címben szereplő állítás igaz: senki sem kapott virgácsot, sokkal inkább csokoládét és más édességet a hagyományos Mikulás Kupa úszóversenyünkön, amely idén Clean Way néven futott, és amelyet az elmúlt hét szombatján rendeztünk meg az Árpád fürdő sátortetős medencéjében. S amelyre természetesen a Mikulás is kilátogatott szaloncukrot osztogatva a gyerekeknek.

Mivel sátortetős medence körül a parton korlátozott a hely, az eseményt két részben kellett megtartani, ugyanis nagy volt a versenyzési kedv, népes mezőny állt rajthoz. No és természetesen sok szülő, nagyszülő is kíváncsi volt csemetéje teljesítményére, fejlődésére. Ezért délelőtt a 2007-ben születettek és idősebbek léptek rajtkőre egészen a 14 évesekig, míg déltől a 2008 és fiatalabbak. 

„Minden korosztálynak 50 méteres távokat rendeztünk az évzáró viadalon, hagyományosan a fogyatékkal élők kezdték a versenyt — tudtuk meg Lázár Olga edzőnktől, aki egyben a viadal versenybírósági elnöke is volt. — Nagyon ügyesen teljesítették a távot a fiatalok, nem is maradt el jutalmuk, a legjobbak érmet és ajándékokat kaptak a jó teljesítményért.”

Az idősebb korosztálynak külön összetett pontversenyt is számolt a versenybíróság: a négy úszásnemben az elért időeredményhez egy nemzetközi ponttáblázat alapján pontokat rendeltek, és ennek az összetett értéke adta a végső sorrendet. A legeredményesebb versenyzők Clean Way kupát nyertek, amelyet a verseny támogatója, a Clean Way Kft. vezetője, Petrovszki Krisztián adott át.

A szombati viadal alkalmával egyben kihirdették a Békés megyei úszóbajnokság 2017. évi évjáratonkénti végeredményét is. Az éves megmérettetés az év elejétől kezdve nyolcfordulós volt, ahol pontokat gyűjthettek a fiatalok. A megyebajnoki fordulókban a nyolc évesektől a 13 évesekig, külön a fiúk és külön a leányok számára  volt lehetőség gyarapítani a pontokat az egyes fordulók során. A teljesítendő távokat a korosztályok tudásának megfelelő minden úszásnemből és minden távon megrendezték, a Mikulás Kupa volt az idei utolsó állomás. A sorozat majdnem felölelte a létező összes versenyszámot, a 400 méteres hosszú távval (vegyes és gyorsúszástól) a legrövidebb távig, az 50 méterig minden megrendezésre került.

„Ez nagyon jó, mert minden  úszót, fel lehet mérni minden versenyszámban és úszásnemben — folytatta Lázár Olga. — Sokan az elsőként, vagy legrégebben megtanult mozgást, a mellúszást részesítik előnyben, de ilyenkor kiderülhet az is, hogy sokkal jobban teljesít egy másik úszásnemben. Más esetben ezeken a versenyeken kipróbálják magukat egy új távon és úszásnemben, és lehet, hogy ott is ragadnak. Más estben pedig bizonyíthatnak saját maguknak, hogy képesek nehéz, és új távokat verseny helyzetben is jól teljesíteni.”

A verseny részletes eredményeit itt olvashatják:

1127_mikukas_kupa_2017._jegyzokonyv.pdf

A 2017. évi Békés megyei bajnokság évjáratonkénti sorrendje:

1127_a_2017_evi_megyeibajnoki_sorrend_beuk.pdf

A képen a 2005 születésűek díjátadása: Szász Anna és Kovács Balázs áll a dobogó tetején