Orsi nagy napjai Törökországban

zsilinszki orsi

A hónap első felében még az eskü szövegét mondta Zsilinszki Orsi, klubunk 19 esztendős sportolója, ma pedig már túl is van a július 18-30-a között zajló, törökországi siketlimpián, ahol remekül szerepelt Lantosné Jámbor Nóra tanítványa. Amelyen egyébként 109 nemzet legjobbjai mérték össze tudásukat 21 sportágban és 28 helyszínen.

Mint korábban írtuk, hazánkból négy úszó teljesítette tavasszal a kiküldetéshez elengedhetetlen szintet, köztük Zsilinszki Orsi. Aki egyébként óriási tettet hajtott végre, ugyanis 1985 óta nem jutott magyar úszó a döntőbe egyéni versenyszámban a négyévente megrendezendő siketlimpián. Vagyis klubunk fiatal sportolója törte meg a „csendet” e téren.

De ki is az a Zsilinszki Orsi? Emlékeztetőül egy korábbi, áprilisi írásunkból: „A fiatal, a napokban a 19. életévét betöltő és ünneplő úszó egészen fiatalon került klubunkba, ám néhány év után felhagyott a sportolással. Aztán meggondolta magát, és visszatért a medencék világába, ahol először Lázár Olga foglalkozott vele, de kezdetben a rekreációs csoportban. Ám látva gyors fejlődését és kitartását, 2013-ban átkerül a „normál” úszók közé, és ettől kezdve Lantosné Jámbor Nóra kezei alatt végezte az edzéseket.”

Nos, úgy tűnik, jól döntött, hogy újra visszatért a békéscsabai Árpád fürdőbe. Ugyanis hat számban rajtolt el a 23. alkalommal megrendezett világjátékokon, és ötször megjavította egyéni legjobbját. Ráadásul a 200 méteres pillangóúszásban nem csak döntős volt, ahová nyolcadikként jutott be, hanem tovább javítva eredményén és helyezésén, végül a hatodik helyen csapatott célba 2:43,42 perces idővel. Amiről így írt: „Nem gondoltam volna, hogy sikerül ilyen teljesítményt nyújtanom a törökországi viadalon. Érthetően, a kétszáz méteres pillangón elért eredményemnek örülök legjobban, de annak is, hogy szinte minden távon a legjobb időmet úsztam. A száz méteres pillén is csupán két tizeddel maradtam el egyéni rekordomtól.”

Végül Orsi a következő helyezéseket érte el. 50 m pillangóúszás: 23. hely. 100 m pillangóúszás: 19. hely. 200 m pillangóúszás: 6. hely. 50 m mellúszás: 13. hely. 200 m mellúszás: 11. hely. 400 m vegyes úszás: 15. hely.

Persze a versenyen kívül is akadt sok érdekesség, amiről így számolt be Orsi: „A megnyitó ünnepség nagyon szép és jó volt, körbe vonultunk a nagy sokasággal együtt a stadionban, ami zsúfolásig tele volt. Az úszóversenyekre szintén rengeteg néző volt kíváncsi, nem lehetett szabad helyet találni a lelátón. Ami nagyon tetszik: a biztonságra rendkívül ügyelnek a rendezők. Mindenhol beléptető kapu működött és csomagvizsgálókat állítottak fel. A városban is több helyen és mindenkit ellenőriznek. A közlekedésben mindenütt rendőrök figyelnek az olimpiai buszokra.”