Óriási éremtermés a gyulai Várfürdő Kupán

csapatversenyben második helyezést elért békéscsabai küldöttségünk

Ötödik alkalommal rendezték meg a Gyulai Várfürdőben — stílszerűen — a Várfürdő Kupa úszóversenyt, amely egyben emléket állít Békés megye „úszópápa” szülöttének, Széchy Tamásnak, aki számtalan olimpiai-, világ- és Európa-bajnokot nevelt élete során. Az esemény egyben a Békés megyei utánpótlás-bajnokság soros fordulója is volt egyben.

Az 50 méteres, sátortetővel ellátott medencében megrendezett viadalra idén tíz klub delegálta legjobb utánpótláskorú versenyzőit. Az eseményen szinte minden Békés megyei egyesület rajtkőre állította fiataljait, így a Békéscsabai Előre Úszó Klub, a Gyomaendrődi Úszó és Szabadidős Egyesület, a Gyulai Várfürdő, az Orosházi Úszó Egylet, a Szarvasi Úszó és Vízilabda Egyesület, a Tótkomlósi Úszó Egyesület, valamint a Triton SE Gyula és a Triton SE, Békés. Rajtuk kívül két megyén kívüli klub, a Hódmezővásárhely és a Herpály SE indította versenyzőit.

Ezúttal is számoltak csapatversenyt, amelyet a házigazda Gyulai Várfürdő nyert meg klubunk előtt, a harmadik pedig a Tótkomlós gárdája lett.

„Remekül úsztak fiataljaink és számos érmet gyűjtött be a küldöttség — ecsetelte a látottakat Lázár Olga. — Ami fontosabb: sokan máris nagyon jó időket úsztak.”

Klubunk dobogósai. Fiúk. 50 m mellúszás, 2008-ban születettek: 1. Petróczki Zsombor 46,50, 2. Reisz Nándor 50,12. 200 m gyorsúszás, 2003: 1. Horváth Balázs 2:11,20. 2004: 2. Nagy Dominik Donát 2:27,43, 3. Ombodi Nándor 2:31,36. 2005 és fiatalabb: 2. Kovács Balázs 2:28,98. 200 m hátúszás, 2004: 3. Nagy Dominik Donát 2:45,84. 2005: 1. Kovács Balázs 2:49,07, 2006: 1. Kiss Zoltán Áron 3:06,00. 2007 és fiatalabb: 2. Szász Máté 3:05,11. 100 m gyorsúszás, 2003: 1. Horváth Balázs 1:01,01, 2. Tóth Péter 1:04,52, 3. Kovács Martin Mór 1:05,30. 2004: 1. Szabó János 1:10,47. 2006: 2. Balázs Krisztián 1:18,84, 3. Kiss Zoltán Áron 1:20,89. 2007: 3. Szász Máté 1:21,75. 2008 és fiatalabb: 1. Reisz Nándor 1:24,75, 2. Petróczki Zsombor 1:26,93. 100 m mellúszás, 2002 és idősebbek: 2. Sipaki Zsombor 1:19,11. 2006 és fiatalabb: Szabó Simon 1:39,99. 100 m pillangóúszás, 2004: 2. Nagy Dominik Donát 1:16,85. 2005 és fiatalabb: 2. Kovács Balázs 1:17,24. 200 m vegyes úszás, 2003: 1. Tóth Péter 2:43,65. 2006: 2. Balázs Krisztián 3:10,47. 2007 és fiatalabb: 2. Dér Máté 3:20,32. 200 m mellúszás, 2002 és idősebb: 2. Sipaki Zsombor 2:50,82. 2003: 1. Horváth Balázs 2:49,83. 2004: 3. Ombodi Nándor 3:14,80. 2005: 2. Kovács Balázs 3:15,51. 2006: 2. Kiss Zoltán Áron 3:36,49. 2007: 2. Andrej Bálint 3:33,88. 2008 és fiatalabb: 1. Petróczki Zsombor 3:33,00, 2. Reisz Nándor 3:45,99, 3. Nagy-Benedek Olivér 3:53,21. 100 m hátúszás, 2004: 3. Nagy Dominik Donát 1:19,94. 2005: 2. Kovács Balázs 1:22,22. 2006: 2. Kiss Zoltán Áron 1:30,03, 3. Balázs Krisztián 1:30,46. 2007 és fiatalabb: 3. Szász Máté 1:31,67. 200 m pillangóúszás, 2004: 3. Szabó János 2:53,70. 2005 és fiatalabb: 3. Balázs Krisztián 3:24,86.

Lányok. 50 m mellúszás. 2008: 3. Kósa Nikolett 59,05. 2009: 1. Petrovszki Rézi 1:04,70. 200 m gyorsúszás, 2002 és idősebbek: 2. Szabó Orsolya 2:17,86. 2003: 2. Provosinszki Noémi 2:23,32. 2004: 2. Prekop Vera 2:23,28. 2005 és fiatalabb: 3. Szász Anna (Békéscsaba) 2:38,51. 200 m hát, 2007 és fiatalabb: 3. Csendes Eszter (Békéscsaba) 3:27,21. 100 m gyorsúszás, 2002 és idősebb: 1. Nagy Noémi 1:01,39. 2004: 1. Prekop Vera 1:07,47, 2. Forgó Luca 1:08,93, 3. Balog Lora 1:09,42. 2005: 3. Csanádi Virág 1:24,89. 2006: 2. Sipaki Csenge 1:16,54, 3. Károlyi Zsófia 1:16,66. 2007: 3. Hrabovszki Lara 1:29,47. 2008 és fiatalabb: 1. Asztalos Antónia (Békéscsaba) 1:26,37. 100 m mellúszás, 2002 és idősebbek: 1. Nagy Noémi 1:19,75. 2004: 1. Szűts Bojána 1:26,80. 2006 és fiatalabbak: 2. Sipaki Csenge 1:38,48. 100 m pillangóúszás, 2002 és idősebb: 2. Nagy Noémi 1:07,44, 3. Szabó Orsolya 1:09,32. 2005 és fiatalabb: 2. Szász Anna 1:25,58. 200 m vegyes úszás, 2002 és idősebb: 1. Nagy Noémi 2:28,88. 2004: 2. Szűts Bojána 2:51,73. 2006: 1. Károlyi Zsófia 3:07,27 3. Lipták Luca 3:20,03. 2007 és fiatalabb: 3. Hrabovszki Lara 3:34,58. 200 m mellúszás, 2002 és idősebbek: 2. Szabó Orsolya 3:01,75. 2003: Provosinszki Noémi 3:10,42. 2004: 1. Szűts Bojána 3:02,43, 2. Prekop Vera 3:08,26. 2006: 2. Károlyi Zsófia 3:23,26, 3. Sipaki Csenge 3:24,74. 2008 és fiatalabb: 1. Asztalos Antónia 3:49,90. 100 m hátúszás, 2002 és idősebbek: 2. Nagy Noémi 1:09,76. 2005: 1. Szász Anna 1:23,76. 2006: 1. Sipaki Csenge 1:29,14, 3. Varga Kyra 1:39,09. 2007 és fiatalabb: 2. Hrabovszki Lara 1:46,02, 3. Csendes Eszter 1:46,47. 200 m pillangóúszás, 2004: 2. Forgó Luca 2:53,01. 2005 és fiatalabb: 3. Gulyás Fanni) 3:37,36.

4x100 m mix vegyes váltó: 2. Békéscsaba (Szász Máté, Károlyi Zsófia, Kovács Balázs, Prekop Vera) 5:34,16.

Részletes jegyzőkönyv a következő linken megtalálható: http://muszuszoranglista.hu/get_pic.php?table=kerelem&col=id&id=2134&pic...

Címlapképünkön a csapatversenyben második helyezést elért békéscsabai küldöttségünk