Két döntős hely a serdülő országos bajnokságról

serdülőink

Rendhagyó módon az idei országos serdülő úszóbajnokság öt napon át zajlott Győrben. Ennek fő oka: hamarosan, ugyancsak Győrben rendezik meg az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF), így aztán ennek jegyében zajlott a 61. serdülő ob is, hiszen éppen ez a korosztály az, amely érintett az utánpótlás egyik legnagyobb világeseményén.

A verseny programot is ennek jegyében állították össze ezért sokak bánatára kikerültek az 50 méteres számok a programból, csak a gyorsúszó szám maradt meg.

„Ezt nagyon sajnáltuk — összegzett Lázár Olga edző, aki ezúttal Szarvas János más elfoglaltsága miatt (Bohus Ricsivel Rómában versenyzett) és helyett vitte a csapatot a kisalföldi városban. — Az viszont örömteli, hogy a hosszú, ötnapos verseny alatt több országos korosztályos rekord is született. Annak ellenére, hogy nehéz feladat a fiatal sportolók számára egy versenyszámban háromszor is maximálisan teljesíteni, vagyis helyt állni az előfutamok, a középdöntők és a döntők során.”

Lázár Olga azt is hozzáfőzte: egy „öreg” serdülő, Szabó Orsolya, valamint négy első éves, Provosinszki Noémi, Sipaki Zsombor, Czégény Roland és Fazekas Máté vett részt az idei eseményen. Akik közül végül két versenyzőnk jutott döntőbe 100 méteres hátúszásban, és végül mindketten az előkelő hatodik helyen kötöttek ki.

„Szabó Orsi a középfutam után a harmadik helyről várta a folytatást, de végül neki is meg kellett elégednie a remek döntős helyezéssel — fűzte hozzá edzőnk. — Szinte mindenki minden versenyszámban megjavította eddigi legjobb egyéni eredményét, csak éppen nem jutottak döntőbe.”

Érdekesség és hasznos időtöltés volt az is, hogy az egyik nap délutánján kikapcsolódásként kirándultak, így megfordultak Pannonhalma levendula mezején is.

A 61. országos serdülő bajnokság részletes eredményei, a jegyzőkönyv itt tekinthető meg:

0627_serdulo_ob_jkv.pdf

Képünkön a békéscsabai különítmény a serdülő országos bajnokságion, Győrben, balról Fazekas Máté, Czégény Roland, Sipkai Zsombor, Szabó Orsolya és Provosinszki Noémi