Hetvenöt éremmel és egy trófeával gazdagodva

kupagyőztesek

Az elmúlt hét végén, szombaton rendezték meg Gyulán nyolcadik alkalommal Várfürdő Kupa úszóversenyt Széchy Tamás emlékére, amely egyben az utánpótlás korúak számára a Békés megyei bajnokság soros fordulója is volt.

Összesen 16 egyesület hozta el a fürdővárosba 242 versenyzőjét, akik a nap során 894 rajtot teljesítettek. Klubunkból 55 versenyző lépett rajtkőre, összesen 219 rajttal. A megannyi érmes helyezés mellett örömteli, hogy a csapatversenyt 549 ponttal klubunk fiataljai nyerték meg.

– Gyakorlatilag majdnem mindenki négy számban rajtolt el – tudtuk meg Szarvas János edzőtől. –  Ebből a négyből a 2011-ben születetteknek a 100 méteres gyors és az 50 méteres mellúszás, a többieknek a 200 és a 200 méteres gyors volt kötelező, hiszen ezek a távok, illetve úszásnemek voltak egyben a megye bajnokság számai. A 2006 és 2007-ben születtek számára ezzel véget is ért a megye bajnokság, a többiek majd november végén Szarvason zárnak.

Szarvas János azt is hozzátette, hogy gyakorlatilag két hete tudnak klubunk fiataljai ismét normálisan edzeni, miután a sátor felkerült az uszodára. – Azt gondolom tisztességesen helyt állt a csapat, hiszen remek egyéni csúcsoknak, aranyjelvényt érő időeredményeknek örülhettünk. Összesen 21 arany-, 27 ezüst- és 27 bronzérmet akasztottak a gyerekek nyakába. Ezzel egy évig őrizhetjük a kupát, amelyet nagy örömmel vettek át a gyerekek az eredményhirdetések végén.

A részletes eredményekről jkv.pdf olvashatnak.

Címlapképünkön fiataljaink egy csoportja a csapatversenyért járó díszes kupával