A győri évzáró is remekül sikerült versenyzőinknek

balról: Fazekas Máté, Sipaki Zsombor, Szűts Bojána, Forgó Luca, Ancsin Zsófia, Horváth Balázs, Kovács Martin Mór

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Scitec Győr Open névre keresztelt év- és cikluszáró nemzetközi úszóversenyt a kisalföldi megyeszékhelyen, amelyre rendkívül népes mezőny nevezett, köztük a Szarvas János vezette Békéscsabai Előre Úszó Klub és a Tóth András irányította Gyulai Várfürdő maroknyi csoportja.

A hazai csaknem félszáz klubon kívül a határainkon túlról is több egyesület hozta el Győrbe versenyzőit, így érkeztek sportolók Ausztriából, Dániából, Indiából, Lengyelországból, Máltáról, Romániából, Svájcból, Szerbiából, Szlovákiából, és Ukrajnából. Több mint hatszázan léptek rajtkőre a négynapos eseményen, amelyen délelőtt előfutamokat rendeztek, majd délután már szétbontva a korosztályokat, tízes döntőn mérték össze tudásukat a legjobbak.

„Mivel az év utolsó viadalaként rendezték, ez volt az utolsó lehetőség a korosztályváltás előtt új rekordokat elérni — tudtuk meg Szarvas János edzőtől. — Nagyon kemény, hosszú verseny volt, jellemzően reggel már hét órakor ott voltunk az uszodában, az előfutamok sokszor három óráig is eltartottak, négykor pedig már a döntőket rendezték. Minden nap este nyolc óra után ért véget a verseny. Úgy utazott el Győrbe az öt fiú- és három leányversenyzőnk, hogy nem kaptak teljes könnyítést az edzéseken, vagyis nem hoztuk igazán formába őket, tehát szinte munkából úsztak. Amúgy is felért minden napjuk egy komplett edzéssel, olyan sokszor kellett rajthoz állniuk. Sajnos, Sprőber Soma csak az első napon tudott rajtkőre lépni, akkor is már kissé betegen, de a második naptól már nem is indult, annyira kijött rajta az influenza. Aminek viszont nagyon örültem: szinte mindenki megjavította egyéni rekordjait, és akik döntőbe jutottak, azok délután még rátettek egy lapáttal, és tovább javították egyéni legjobbjukat. Jó benyomást tett mindenki, elégedett vagyok fiataljaink teljesítményével, megérte még ilyen messzire is elutazni, hogy felmérjük, hol is tartunk. Annál is inkább, mert ez az esemény olyan rendszerben zajlott, mint egy országos bajnokság, volt előfutam, majd döntő, márpedig ezeket a helyzeteket is minél többet kell gyakorolni. Ketten, Horváth Balázs és Sipaki Zsombor dobogóra is állhatott a nagyon kiélezett és nagy tömegeket megmozgató viadalon, de külön öröm, hogy két új aranyjelvényes versenyzővel, Forgó Lucával és Szűts Bojanával gyarapodott klubunk. De még egyszer kihangsúlyozom, mindenkivel maximálisan elégedett voltam.”

Versenyzőink eredményi. Fiúk. 50 m gyors, 2002-2003: 23. Horváth Balázs 26,74, 26. Sipaki Zsombor 29,94, 36. Kovács Martin Mór 27,81. 100 m gyors, 2002-2003: 17. Horváth Balázs 56,97, 31. Sipaki Zsombor 58,47, 37. Kovács Martin Mór 59,46, 53. Fazekas Máté 1:01,45. 200 m gyors, 2002-2003: 8. Horváth Balázs 2:02,57, 27. Kovács Martin Mór 2:09,46, 42. Fazekas Máté 2:13,79. 400 m gyors, 2002-2003: 13. Horváth Balázs 4:28,22, 18. Kovács Martin Mór 4:35,42, 26. Fazekas Máté 4:42,73. 50 m pillangó, 2002-2003: 14. Horváth Balázs 28,17, 25. Sipaki Zsombor 29,08, 35. Kovács Martin Mór 30,03. 100 m pillangó, 2001 és idősebbek: 20. Sprőber Soma 1:00,73. 2002-2003: 5. Horváth Balázs 59,19, 17. Kovács Martin Mór 1:04,60. 200 m pillangó, 2002-2003: 2. Horváth Balázs 2:10,10, 10. Kovács Martin Mór 2:19,85. 50 m hát, 2002-2003: 7. Sipaki Zsombor 28,79. 100 m hát, 2002-2003: 3. Sipaki Zsombor 1:02,00. 200 m hát, 2002-2003: 6. Sipaki Zsombor 2:17,54. 50 m mell, 2001-ben születettek és idősebbek: 5. Sprőber Soma 32,97. 2002-2003: 21. Fazekas Máté 36,82. 100 m mell, 2002-2003: 27. Fazekas Máté 1:21,72. 200 m mell, 2002-2003: 20. Fazekas Máté 2:55,79. 200 m vegyes úszás, 2002-2003: 9. Horváth Balázs 2:19,44, 23. Kovács Martin Mór 2:28,72. 400 m vegyes úszás, 2002-2003: 9. Horváth Balázs 4:55,24, 17. Kovács Martin Mór 5:12,46, 21. Fazekas Máté 5:29,09.

Lányok. 50 m gyors, 2004-2005: 15. Forgó Luca 30,13. 100 m gyors, 2002-2003: 31. Ancsin Zsófia 1:09,51. 2004-2005: 20. Forgó Luca 1:05,11, 40. Szűts Bojána 1:08,64. 200 m gyors, 2002-2003: 22. Ancsin Zsófia 2:25,85. 2004-2005: 14. Forgó Luca 2:19,96, 17. Szűts Bojána 2:20,12. 400 m gyors, 2004-2005: 14. Forgó Luca 4:55,86, 16. Szűts Bojána 4:57,41. 800 m gyors, 2004-2005: 7. Szűts Bojána 9:56,30, 17. Forgó Luca 10:16,97. 50 m hát, 2004-2005: 15. Forgó Luca 35,97. 100 m hát, 2004-2005: 12. Forgó Luca 1:14,64. 200 m hát, 2004-2005: 8. Forgó Luca 2:34,47. 50 m mell, 2002-2003: 7. Ancsin Zsófia 36,20. 2004-2005: 9. Szűts Bojána 38,14. 100 m mell, 2002-2003: 11. Ancsin Zsófia 1:20,53. 2004-2005: 9. Szűts Bojána 1:21,41. 200 m mell, 2002-2003: 13. Ancsin Zsófia 2:56,56. 2004-2005: 4. Szűts Bojána 2:50,00. 200 m vegyes úszás, 2002-2003: 19. Ancsin Zsófia 2:45,33. 2004-2005: 10. Szűts Bojána 2:38,57.

Váltók. Fiúk. 4x100 m gyorsváltó, 2001 és idősebbek: 7. Békéscsabai Előre Úszó Klub (Horváth Balázs, Sipaki Zsombor, Kovács Martin Mór, Sprőber Soma) 3:50,12. 4x100 m vegyes váltó, 2002 és fiatalabbak: 4. Békéscsabai Előre Úszó Klub (Sipaki Zsombor, Horváth Balázs, Kovács Martin Mór, Fazekas Máté) 4:20,52.

Címlapképünkön klubunk sikeresen szerepelt küldöttsége, balról: Fazekas Máté, Sipaki Zsombor, Szűts Bojána, Forgó Luca, Ancsin Zsófia, Horváth Balázs, Kovács Martin Mór, a képről hiányzik az első napon lebetegedett Sprőber Soma