Bohus Ricsi második bajnoki címe

bohus ricsi és balog gábor

Szombaton késő délután, estébe nyúlóan zajlottak az utolsó, negyedik napi döntők Debrecenben, a felnőtt országos úszóbajnokságon, amely újabb szép békéscsabai sikert hozott: Bohus Ricsi  megnyerte második bajnoki címét is.

Nem hozott olyan szoros csatát az 50 méteres férfi hátúszás, ami a táv rövidségéből is fakadhatott volna. Bohus Ricsi — miként egy nappal korábban a 100 méteres távon — ismét jelentős fölénnyel, négy tizedmásodperc előnnyel nyerte a rövidebb távot (25,16). És ugyancsak az egykori békéscsabai, ma győri színekben versenyző Balog Gábor előtt (25,56). Sokkal nagyobb harc alakult ki a második és harmadik helyezésért két győri úszó között. A délelőtti eredményéhez képest több mint egy másodperccel jobbat úszott a csabaiak Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmese, akkor 26,21 volt az eredménye. Ezzel Szarvas János edző tanítványa begyűjtötte a megyeszékhelyi klub második bajnoki címét, ami jó előjel a nyári budapesti világbajnokság előtt.

Maradva a hátúszásnál, a női mezőnyben ott találtuk a B döntőben a még nagyon fiatal Szabó Orsolyát, aki a délelőtti előfutamok során a 16. legjobb idővel (31,06) kvalifikálta magát a fináléba. Nos, délután erre rátett még egy lapáttal, és egy hellyel előrerukkolva, a 15. helyen, 30,79-cel csapott célba.

Maradva a csabai B döntősöknél: a 100 méteres pillangóúszásban Hajtman Tamás a 14. helyen zárt délelőtt, akkor 56,33 másodpercet ért el. Délután 56,04-et ért el, amivel megőrizte a délelőtt kiharcolt 14. helyét.

Végül a váltószámokra került sor, ahol — mint korábban írtuk — délelőtt a negyedik helyen ért célba a csabai 4x100 méteres vegyes váltó Bohus Richárd, Matejdesz Máté, Hajtman Tamás, Arányi Norbert összeállításban 3:52,40 perccel. Négyesünk ezt az eredményt tovább javította, nem is kevéssel, hiszen több mint két másodpercet faragtak le a korábbi eredményből (3:50,30), ám ez is csak az egyébként nagyon előkelő ötödik helyhez volt elég. Délután Bohus Ricsi 54,54 másodperces hátúszás mutatott be, Matejdesz Máté mellen 1:07,32-ig jutott. Pillangón Hajtman Tamás mutatott be 55,57-es időt, majd Arányi Norbert finisemberként gyorson 52,87-et tepert.

Az 50 méteres férfi hátúszás magyar bajnoka: Bohus Richárd (Békéscsabai Előre Úszó Klub) 25,16, 2. balog Gábor (Győri Úszó Sportegyesület) 25,56, 3. Szentes Bence (Győri Úszó Sportegyesület) 25,62.

A 4x100 méteres vegyes váltó döntőjében bajnok: Kőbánya SC 3:40,75, 2. Egri ÚK 3:43,57, 3. BVSC-Zugló 3:44,27, 4. Győri ÚSE 3:44,37, 5. Békéscsabai Előre ÚK 3:50,30, 6. Darnyi Tamás SC 3:51,88.

Az eseményen egyébként kereken ötven klub indította legjobbjait, a pontversenyt a győriek nyerték 1935 ponttal, megelőzve az egrieket (1875) és BVSC-Zuglót (1775), 4. Iron (1450), 5. Kőbánya SC (1435), 6. Újpest (1395). A Békéscsaba a 11. helyen kötött ki 360 ponttal, más Békés megyei egyesület pont nélkül maradt.

Címlapképünkön Bohus Ricsi, a kétszeres magyar bajnok (jobbra) és örökös, egykori csabai ellenfele, Balog Gábor – fotó: MTI: Czeglédi Zsolt