Az Árpád fürdő nyitására várva

szabadban

Immár két hónapja bezárt az Árpád fürdő, és leálltak az úszóedzések a koronavírus-járvány miatt. Klubunk apraja és nagyja – az iskolai távoktatáshoz hasonlóan – az interneten keresztül kapott feladatokat trénereinktől, igaz, ezek csupán a szárazföli edzésekhez voltak elegendők.


Lassan azonban lazulnak a megszorítások, vidéken kezd visszatérni az élet a korábbi kerékvágásba. Igaz, ez az úszóéletre egyelőre egyáltalán nem igaz, hiszen a strandok többsége még nem nyílt meg, bár a Dunántúlon akad több, szűkebb környezetünkben pedig egy-egy, amely már fogad mozogni, fürödni vágyókat. Szarvas János edzőnkkel arról beszélgettünk, mi várható a következő hetekben, véleménye szerint mikor kezdődhetnek meg a klasszikus víziedzések?


Az Árpád fürdő megnyitásáról konkrétum még nincs – mondta elöljáróban Szarvas János. – Egyelőre csak reménykedhetünk, hogy esetleg a pünkösdi ünnepek után valamikor megnyitja kapuit a békéscsabai strand. A Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium, illetve a Lencsési iskola és a Szigligeti utcai óvoda tanmedencéiről még kevesebb információnk van.


Ezek szerint a következő hetekben is maradnak a szárazföldi edzések.
Sajnos igen. Talán annyi könnyebbség van, hogy most már nem a négy fal között otthon végzik a gyerekek a feladatokat, hanem az előírások betartása mellett kis csoportokban már együtt edzhetnek a szabadban.


Ez hogyan zajlik?
Klubunk fele tagsága, mintegy 120-130 fiatal több helyszínen edzőink iránymutatása mellett dolgozik, heti két-három alkalommal találkoznak. Vannak, akik a főiskola ligete mellett, a legkisebbek a Féja Géza téren a szabadban, az úszáshoz kötődő szárazföldi munkát végzik.


Tételezzük föl, hogy egyre közelebb az a nap, amikor a medencébe is beugorhatnak klubunk sportolói. Mire készülhetnek a fiatalok, és mire számíthatnak az edzők?
Ez egy nagy talány. Ráadásul minden korosztályt másképp érint a két-három-négy hónapos kihagyás. A legkisebbek esetében a nyúlás, a testsúlygyarapodás, a biológiai változások nagy hatással vannak fejlődésükre. Ezt már most, a szárazföldi edzések során tapasztaljuk. Amikor pedig majd vízbe kerülnek, szinte újra kell tanulniuk a technikát. Megbecsülni sem tudom, mennyi idő alatt hozzák be a lemaradást. A nagyobbak esetében talán minden egy kicsit más. Az biztos, hogy a vízérzékelés nagy részét átmenetileg elvesztik, ám bizakodásra adhat okot, mint ahogy hosszabb sérülés után is, egy bizonyos idő után rátalálnak a helyes útra. Ott van Bohus Ricsi példája: volt egy sérülésből fakadó hosszú kihagyása, mégis felgyógyulása után, pár hónap munkát követően teljesítette az olimpiai kiküldetéshez szükséges szintet. Mindenesetre abban bízunk, hogy az otthon végzett szárazföldi munka egy bizonyos szinten tartotta versenyzőinket, akik más klubokhoz hasonlóan, az úszáshoz kapcsolható specifikus feladatokat kaptak. De igazából ezek hasznossága majd akkor derül ki, ha tényleg vízbe jutunk.


Menet közben hogyan sikerült ellenőrizni a feladatok teljesítését?
Aki sportolónak vallja magát, az becsületesen végig csinálta ezt az időszakot. De kaptunk visszajelzéseket is, olyanokat, mint például: „tetszett”, „jól esett a mozgás”, de arról is visszaírtak versenyzőink, ha éppen nem ilyennek képzeltek, vagy éppen nehéznek tartottak egy-egy feladatot. Rendre 120 százalékra terveztünk bízva abban, hogy így meglesz a százszázalék. Az is érdekes volt, amikor megtudtuk, hogy több tanítványunk a szülőkkel együtt végezte a feladatokat, amolyan családi mozgássá alakult át a rendhagyó tréning.


A szakmai változás mellett a gazdaság, a finanszírozhatóság is átalakult. Hogyan vészelheti át a klub az anyagi változásokat, ugyanis abból bőven kijutott.
Mindezt sokoldalúan boncolgathatjuk. Az uszodahasználati és a bérleti díjakat kevésbé érinti, ugyanis ez nem is szerepel a költségvetésünkben. Mégpedig azért, mert ezeket a tételeket a város kezeli, illetve finanszírozza. Viszont az tény, hogy az önkormányzat – mint minden csabai klubnál – az éves támogatás felét, esetünkben két és millió forintot elvon. Ha viszont lesz valamilyen állami támogatás a sportra, akkor még a második félévben reménykedhetünk egy részük „visszaszerzésében”. A tagdíj bevételünket viszont határozottan érinti. Éves szinten ez teszi ki a legnagyobb tételt, amelyből most két hónapnyi kiesett, ugyanis értelemszerűen a leállás időszaka alatt nem szedtünk tagdíjat. A szövetségi támogatást is megkurtították, mintegy húsz százalékkal, miként a pályázható összegeket is. Az is tény, hogy ezen időszak alatt nem voltak versenyzéssel, nevezéssel, utazással, esemény rendezéssel, edzőtáborral járó kiadásaink, ám az edzői béreket ki kellett fizetni. Viszont az edzői fizetéseket harminc százalékkal csökkentettük erre az időszakra. Az összegyenlegünk negatív, de bízunk abban, hogy hosszú távon nem fog mély problémát okozni az év hátralévő részében.


Arról sokat olvashatunk, mi lesz a bajnokságokkal és az ennél magasabb szintű versenyekkel. Miként arról is többet hallani, hogy jó esetben csak ősszel indulhat be a versenyszezon hazánkban. E közben viszont elmaradt két hazai rendezésű verseny, a Nyuszi Kupa és a Viharsarok Kupa. Mi lesz ezek sorsa?
Az előbbire már nem kerül sor idén. A Viharsarok Kupának azonban igyekszünk időpontot találni. Ha a körülmények és a versenynaptár engedi, esetleg szeptemberben megtarthatjuk, ugyanis ez a versenyünk mindig szabadtéri esemény volt, most is így szeretnénk. De ez még nagyon kérdéses.


Visszatérve az esetleges fürdőnyitásra: hogyan zajlanak majd az edzések?
Ebben is többet találgathatok, mint amennyi konkrétumról beszélhetek. Az már biztos, hogy egyelőre csak a nyitott medencék üzemelhetnek, azok közül is csak azok, amelyek különböző tisztító- és fertőtlenítő-szerekkel kezelhetők. Azt is megfogalmazták, egyidejűleg hány ember mehet be a strandokra. Általában fele annyian, mint normál körülmények között. Márpedig két és félszáz úszót, másfélszáz vízilabdást számlál a két klub. Aztán még ott vannak az iskolák, a szeniorok, a nyári nagyközönség. Hogyan lesz mindez „leosztva”, egyelőre ez is egy nagy kérdés. A versenyzői gárdánkat mindenképpen szeretnénk a régi megszokott rendben működtetni, az utánpótlásra is nagy szükségünk van a folytonosság miatt. Igyekszünk minden évjáratnak helyet találni, azoknak is, akik a zárt létesítményű belvárosi és tanmedencék bezárása miatt most oda nem térhetnek vissza. Törvényszerű, hogy lesznek lemorzsolódások, ami évek múlva gondot okozhat, ugyanis egy-egy korosztály ezáltal foghíjassá válhat. És akkor még nem beszéltem egy másik közeli időpontú égető kérdésről: mi lesz a nyári napközis táborunkkal? Márpedig sok szülő készülne rá, különösen úgy, hogy kényszerből a szabadságát már kivette, és szeretné, ha biztonságos és jó körülmények között lehetne gyermeke a nyári szünidő alatt.


Akkor fogalmazhatok úgy: sokismeretlenes ez az egyenlet…
Mindenképpen. Nagyon várjuk, hogy visszazökkenhessünk a régi kerékvágásba, de nagyon türelmesnek kell lennünk, mert az egészségnél nincs fontosabb. Egyelőre mi is tanuljuk az új helyzetet, és igyekszünk ismerkedni a lehetőségeinkkel. Ám bízunk abban, hogy egyszer a régihez hasonló életet élhetünk. És minél hamarabb.


Címlapképünkön: fiataljaink átmenetileg szárazföldi edzésekkel igyekeznek karbantartani magukat – immár csoportosan is