Arányi Norbert két számban is döntős volt

Hódmezővásárhely adott otthont az idei országos ifjúsági korosztályos országos bajnokságnak az elmúlt héten. A Gyarmati Dezső Sportuszodában négy napon át reggeltől estig zajlottak az események. Összesen hatvan klub delegálta legjobbjait, szám szerint 331 úszó mérte össze tudását 1746 rajtot teljesítve.

Nyári tábor 2017

tábor

 

Kedves Egyesületi Tagok!

Ebben az évben is megtartjuk Egyesületünk tagjai számára a Nyári napközis tábort az Árpád Fürdőben, hétköznap 7:30-16:30-ig.
Táboraink 4 héten át 2017. június 26-tól , 2017. július 3-től, 2017. július 10-től és 2017 július 17-től kezdődnek.

Egy hét díja 9.000.-Ft, mely tartalmazza a napi 3-szori étkezés díját is.

Kapás Boglárka, Gyurta Gergely, az Árpádban

Kapás Bogi a csabai gyerekek között

A békéscsabai Árpád fürdő adott otthont a hét végén három napon át a medencés hosszútávúszó országos bajnokságnak. A nevében is rejlik, nagyon sokat kellett úsznia minden résztvevőnek, márpedig 38 egyesület nevezett, 255 induló regisztráltak a rendezők és nem kevesebb, mint 301 rajtot kellett indítani.

2017.május 19-21 Hosszútávúszó Medencés OB, Békéscsaba

Tisztlet Sportolók! 

Egyesületünk 2017. május 19 és 21 között Hosszútávúszó Országos Bajnokságot rendez a békéscsabai Árpád fürdőben.

Mellékelten csatoljuk a versenykiírás és az előzetes rajtlista dokumentumait, további szíves használatra!

Bemelegítési lehetőség: Az Árpádfürdő területén található élménymedencében 4 pálya került kialakításra, ahol zavartalanul végezhető a bemelegítés.

Üdvözlettel:

Oldalak