Ügyes csabai fiatalok, technikai hiányosságok

Andrej Bálint edzőjével, Hajdúné Tóth Gabriellával

Három napon át a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont az országos delfin bajnokságnak, amelyen három évjáratnak, a 2007-es születésű leányoknak és a 2006-, 2007-es születésű fiúknak rendezték meg a bajnoki futamokat.

Bohus Ricsi kicsivel maradt el a szinttől

Bohus Ricsi (balra) és edzője, Szarvas János

Ma a második napi versenyszámokkal folytatódott Rómában a Hét Domb nemzetközi úszóviadal, amely szinte felér egy mini Európa-bajnoksággal, sőt, annál is többel, hiszen az öreg kontinens krémjén kívül a tengeren túlról, Japánból és más távoli országokból is rajthoz álltak úszók.

Bohus Ricsi az első napon bronzérmes Rómában

Bohus Ricsi immár Rómában a rajtkő mellett

Mint korábban írtuk, a hét második felét Rómában tölti a riói olimpiára készülő Bohus Richárd és hazai edzője, Szarvas János. Klubunk üdvöskéje az olimpiára való felkészülés állomásaként rajthoz áll három napon át Európa egyik legrangosabb versenyén, a Hét Domb viadalon.

Bohus Ricsi következő hat hete: Róma, Sierra Nevada, Debrecen, Rió

bohus ricsi hátrajtja

Sűrűsödnek Bohus Richárd és magyarországi edzője, Szarvas János napjai. Olyannyira, hogy ma reggel még az Árpád fürdőben tartotta utolsó hazai (békéscsabai) edzését, kora délután autóba ültek, irány Budapest, ahol ma este repülőgépre váltanak, az esti órákban pedig már Rómában lesznek.

Magyar Úszás Napja

Magyar Úszás Napja – 2016. június 18.

Békéscsaba, Árpád fürdő

A Magyar Úszó Szövetség felhívására Békéscsaba Megyei Jogú Város negyedik alkalommal csatlakozik a Magyar Úszás Napja elnevezésű programhoz. A szándék szerint egy napon, egy időszakban az országban, lehetőség szerinti legtöbb fürdőt ingyen látogathatják a strandolni vágyók.

Ebben az évben, csakúgy, mint 2015-ben, az ingyenes belépési lehetőség 6.00 óra és 11.00 óra között lehetséges – a kapuknál elhelyezett regisztrációs lapok kitöltését követően.

Oldalak